Szintók és Romák Olaszországban

 Szintók és Romák Olaszországban
Társadalmi, kulturális és pasztorális szemszögből végzett vizsgálódás
CCIT - Cavallino 2014, Pamela Adami
A. Miről és Kiről is beszélünk? Társdalmi-Kulturális szemszögből végzett vizsgálat
 

    Ebben az első részben néhány számszerű adattal szeretnénk szolgálni. Úgy tűnhet, mintha ennél mi sem lenne egyszerűbb, kikeresni ezeket az adatokat, felsorolni őket, és megjelölni a részterületen belüli helyüket, részarányukat. A valóságban néhány kommentárt kell fűznünk ehhez a ponthoz,

melyek rámutatnak a „pontos számok” megállapításának nehézségeire: - egy etnikai alapon végzett kigyűjtésnek mindig rejtett diszkriminációs színezete van, -  az olaszországi „sürgős” intézkedéseket megelőzően, megfélemlítésekről is érkeztek jelzések a hatóságoknak, -          mindenesetre láthatóan senki sem veszi egykönnyen magára a megvetett identitást: Jovanovic professzor asszony helyesen fejtette ki mindezt az előadásában. Ám az is „létező személy”, aki nem akarja magát etnikai alapon azonosítani, tehát másokhoz hasonlóan tiszteletet érdemel.   Az UNAR jelentés (Rasszista Diszkrimináció Elleni Nemzeti Hivatal) - mely az Európai Bizottság¹ kérése alapján a 2012-2020 közötti befogadási stratégiákat írja le - utal erre a nehézségre.

A számszerű adatok felkutatása helyett ez a hivatalos dokumentum a ma már hagyományosan elfogadott becslést teszi közzé, mely 110-180 ezer főről beszél, s ez a nemzet népességének 0,23%-át jelenti. A regionális adatok tekintetében csupán arányosításokat végez a dokumentum. Ezek a számadatok minden valószínűség szerint alábecsültek, de még így sem hasonlíthatók más európai országok, főként a kelet-európaiak adataihoz. Fontos megfigyelni, hogy a gyenge számarány ellenére a romák rendszeres szereplői a tömegtájékoztatásnak s jelenlétük ürügyet jelent az etnikai hovatartozást firtató, rasszista politikai kampányok folytatásához. A roma jelenség és a többségi elutasítás közti kapcsolatot a nemzet egészsége egy sajátos „hőmérőjének” tekinthetjük.   A helyzetet - a ) az elnevezések; b ) a vallási hovatartozás; c ) állampolgárság; d ) lakáskörülmények; e ) roma kulturális és politikai egyesületek megjelenése - szempontok szerint elemezzük.  
a / Az elnevezések Mi az olasz társadalomban szokásos szintó és roma kifejezéseket használjuk: ezt a két kifejezést, mely két fő csoportjukra utal, minden Olaszországban lévő roma összefoglaló neveként használjuk. Számunkra, mind személyes tapasztalatom, mind az olasz pasztorációban szerzettek alapján, a „zingari” cigány kifejezés becsmérlő, ezért ennek használatát kerüljük². Általános értelemben a roma kifejezést használjuk, s nem veszünk figyelembe sem további megkülönböztetéseket, sem a többes szám különböző formáit, ide értve a nőnemet is.  
b / A vallási hovatartozás Mivel köreikben jól bevezetett gyakorlat a „kulturális tervezés” (vagyis szelektáló válogatás a beilleszkedés főbb szempontjait illetően) nem meglepő, hogy igen sokan közülük a katolikus Egyházban keresztelkedtek meg. A Szerbiából és a szomszédos országokból származó romák általában ortodoxok. A Koszovóból, Macedóniából, Montenegróból, Boszniából származók muzulmánok, s főként a macedóniaiak közül sokan Dervisek. Általában elmondható, hogy mélyen vallásosak, de a vallásos intézményekhez való kötődésük elég gyenge. De vannak kivételek, melyek erősítik a szabályt: például azok a családok, melyek évek óta közeli kapcsolatban vannak a pasztorális csoportokkal, melyek számára fontos az Egyházhoz való kötődésük, melyek rendelkeznek bizonyos vallási képzettséggel és nyitottak a szentségek iránt. Ezzel szemben az evangéliumi pünkösdiséghez való tartozást a kitartó vallásgyakorlás és mélységes hitüknek gyakran olyan kifejeződése jellemzi, mely csoportjuk öntudatosságára is utal, s ha hitük felől kérdezzük őket, válaszuk sohasem közönyös. A Cigány Evangéliumi Misszióhoz³ való vallásos kötődés, mely szorosan kötődik az Isten Olaszországi Gyülekezeteihez, a szélesebb értelemben vett identitás és láthatóság terén olyan jelenség, mely vallási kulturális és politikai értelemben egyaránt figyelemre méltó.  
c / Állampolgárság Többnyire generációkig visszamenve olasz állampolgárokról van szó (a szintók, abruzzói romák - olaszok… mióta létezik egy ilyen nemzeti nyilvántartásuk! kalderások, akik az 1800-as évek végétől kezdve számítanak olaszoknak), és olyan később állampolgárságot szerzők, akik isztriai, szlovén és horvát szülőktől származnak, s a második világháború után az olasz állampolgárság mellett döntöttek. Vannak ezen kívül az Európai Unióhoz tartozó „közösségi” állampolgárok, mint például a bevándorló román romák, és néhányan „közösségen kívüliek” ex-jugoszláviai útlevéllel, például a szerb és koszovói származású romák. A 60-as években Bosznia-Montenegróból érkezettek helyzete e tekintetben nehezebb. Gyermekeik Olaszországban születtek, de gyakran nincsenek érvényes irataik, sem a kibocsátó országtól, „mely már nem létezik”, sem Olaszországtól. Piasere sokatmondó kifejezését használva „a világok világáról” van itt szó (Piasere 1999), melynek európai történelmét főként a kiűzetések, kirekesztés és üldöztetések jellemezték egészen a Holokausztig, vagy az olyan eseményekig, melyeket Svájcban a Pro Juventute (Ifjúságért) kezdeményezett, s melyek során a jénis gyermekeket elválasztották családjaiktól, lányaikat pedig sterilizálták. A Migrantes által finanszírozott olasz kutatások szerint egyes adoptálások kapcsán „roma gyermekek megrontásáról” is beszélhetünk (Saletti Salza ).   d/ Lakáskörülmények Különbséget kell tenni a városok - Milánó, Róma, Nápoly - és Olaszország más települései között. A nagyobb városokban a romák nagy számban letelepültek és főként olyan helyeken települtek meg, melyek idővel valójában „táborokká” váltak. De létezik egy ennél elszórtabb jelenlétük is. Néhány közterület mellett lakókocsikban, vagy mobil lakhelyekben magánterületeken laknak, melyeknek bérlői, vagy tulajdonosai ők maguk. Vannak ezen kívül vidéki házakban, vagy lakásokban élő családok, a városokban főként szociális lakásokról beszélhetünk. Dél-Olaszországban főként román, vagy koszovói romák telepeken élő nagyobb közösségeivel találkozhatunk, míg az „olasz romák” gyakran egymáshoz közeli házakban laknak. Amint fentebb említettem, ha módjukban áll, igen gyakran nem fedik fel roma eredetüket. Nem tagadható, hogy tapasztalható valamelyes érdeklődés és jó kezdeményezés irányukban - legalább is a szándékok szintjén - ugyanakkor sok előítélet is érzékelhető, melyek a velük szembeni intoleráns, rasszista és kirekesztő magatartáshoz vezetnek.   e (Roma egyesületek és tanulmányok Noha az olaszországi helyzet nemigen vethető össze az Európa többi részében kialakulttal, elmondható, hogy a roma értelmiség egy rétegét tekintve egyre inkább észlelhető a fejlődés. Erre főként az olyan egyesületek megjelenése utal, melyek szót kérnek a politikában, s egymással folyamatos kapcsolatot tartanak a web-en keresztül.
¹ A dokumentum itt tekinthető meg: http://109.232.32.23/unar
² A „zingari” kifejezés, melynek minden európai nyelvben van megfelelője, szintetizáló kategória, melynek a többi önmeghatározó elnevezéshez képest negatív, stigmatizáló jelentése van, állítja Leonardo Piasere (I rom d’Europa, Una storia moderna, Laterza, Roma-Bari 2004, 3;15).  Másfelől, a politetikai kategóriáról szólva, ezt állapítja meg: „Legalább kétféle lehetőség kínálkozik arra, hogy meghatározzuk, leírjuk a romák és „zingarik”-nak nevezettek más csoportjait. Az első lehetőség az integráció és a szociális instabilitás felfogása körül keresendő, még ha nem ejtjük is ki nyíltan ezeket a szavakat (…) A második a romák és nem-cigányok közötti kapcsolatot olyannak tekinti, mint ami térben és időben mély és strukturális jelentőségű momentumként erősen meggyökeresedett a modern európai gondolkodásban”(uo. VII.).
³http://www.mez-italia.blogspot.it www.adi-mez.it, melyek megszólalási lehetőséget jelentenek a Cigány Evangélikus Missziónak és az újkeletű Olasz Szintó Evangélistáknak.
 

 

--------------------------------------------

 CCIT - Cavallino 2014-02-12

SZINTÓK ÉS ROMÁK OLASZORSZÁGBAN
Szocio-kulturális és pasztorális szemszögből
 B. PASZTORÁLIS KÖRNYEZET
Don Agostino Rota Martir

 

Nem könnyű felvázolni az Egyház szintók és romák iránti pasztorális gondoskodásának történetét.  Összetett, hosszú, és rögös útról van szó, mely nem volt mentes az elhajlásoktól, megrázkódtatásoktól sem.

Mindazonáltal egy intuíciókban, és bátor, prófétai választásokban gazdag út, melyet főként azoknak köszönhetünk, akik képesek voltak érzékelni a Lélek cselekedeteit, melyek nemcsak az Egyházban, de a romák, szintók életében is jelen voltak.

 Meg kell emlékeznünk arról, hogy az 1930-as évek végén Don Dino Torregiani, néhány asszony közreműködésével, ezeknek az embereknek lelki gondozására szentelte energiáit. Ebből a gondoskodásból születnek az olasz Egyház kebelén belül „az egyházi segítségnyújtás a mutatványos és lovas cirkuszok utazóinak”, majd később „a katolikus misszió a cigányokért”. 1963-ban egy másik atya, Don Bruno Nicolini, megalapítja az Opera Nomadi-t, melynek célja a szociális segítségnyújtás és az O.A.S.N.I.-t (Lelki Segítségnyújtás az Olaszországi Nomádok Részére).

Mások is bekapcsolódtak ebbe a folyamatba - sokan közülük ismeretlenek maradtak - saját energiájukkal, intuícióikkal, karizmájukkal gazdagítva azt. Így Don Mario Riboldi, milanói atya is, aki kevéssel a II. Vatikáni Zsinat előtt kapott megbízást Montini Kardinálistól, az akkori milánói érsektől, az érsekség területén nomád életmódot folytató csoportok körében végzendő evangelizációs misszióra.

Körülbelül ezekben az időkben történt, hogy a Jézus Kisnővéreihez tartozók egy testvérisége lakókocsival telepedett le a cigányok körében, hogy életüket megosszák velük.

 Ezekből a tapasztalatokból indultak ki azok a kezdeményezések, melyekben papok, szerzetesek, laikusok vállalták a romákkal, szintókkal való együttlétet Olaszország különböző városaiban. A romák és szintók telepein való jelenlétet a helyi Egyházak vagy szerzetesrendek kezdeményezték, de fontos megemlítenünk, hogy a romákkal való közelség és barátság révén sok laikus és család is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 1987-ben létrejöjjön az U.N. P. R.eS. (Romák és Szintók Pasztorációjának Nemzeti Hivatala) a Migrantes egy szektora, mely valójában az O.A.S.N.I.-t váltotta fel. Azok, akiknek valamilyen szinten közük volt a „lakókocsik között élő Egyházhoz”, több évtizeden keresztül különböző helyszíneken jönnek majd össze abból a célból, hogy megerősítsék önmaguk Evangéliumhoz való hűségét, hogy jobban megismerjék és elmélyítsék a romanesz kultúrában való ismereteiket, hogy átgondolják jelenlétük és a romákkal, szintókkal való barátságuk valódi értelmét, s hogy felismerjék és megragadják a társadalmi mozgásokat.

Kétévente egy Nemzeti Kongresszus szerveződik, melynek célja a biblikus, antropológiai és társadalmi természetű gondolkodás fejlesztése és elmélyítése. Ez a kezdeményezés igen fontos volt, mert nemcsak a barátságok és ismeretek megerősítését, hanem az Egyházhoz való tartozás érzését is szolgálta.

Az U.N.P.R.eS. egyik jellemző vonása lesz, a roma-szintó kultúra iránti figyelem és tisztelet, és az igyekezet, mellyel arra törekszik, hogy valóságosan és belülről élje meg „a megtestesülés lelkiségét”

(s nem távolságot tartva!), hogy előmozdítsa a helyi Egyházaknak a romákkal kapcsolatos gondoskodását. A romák és szintók, nem azokhoz tartozók, akik „foglakoznak” velük (egyesületek, személyek), hanem részét képezik a helyi Egyházaknak: „Az Egyház szívében vagytok”, mondja majd VI. Pál pápa a romáknak.

 Vajon sikeresnek mondhatjuk-e magunkat? Nehéz lenne ezt állítanunk, mert a problémák még jelen vannak, a nézetek különbözők, s vannak még nyitott sebek …

 Az olasz Egyház és a romák, szintók közötti kapcsolat jelenlegi helyzetének összegzéséhez három alapvető opciót ajánlok, melyek szerintem jellemzőek lehetnek, melyek egymásba fonódnak, párbeszédben állnak és olykor összetűzésbe is kerülnek egymással. A maga módján, a saját érzékenysége szerint, kétségkívül mindegyik az Egyház szintók és romák iránti pasztorális gondoskodását jeleníti meg.

 1. Az integrációt szolgáló „projektek” Egyháza,

2. Az evangelizáló Egyház

3. A „bárányillatú” Egyház

 1.      Az integrációt szolgáló „projektek” Egyháza

 Az olasz társadalom általában problémaként tekint a romákra. Számos katolikus és vallási egyesület, a karitászok, az önkéntesek világa, a szociális szövetkezetek, a Szent Egidio közösség és más kevésbé ismert szervezetek kapcsolódnak be a „roma probléma megoldásának” keresésébe. Egyébként e nehéz probléma tekintetében a társadalom is számít az Egyház közreműködésére.

 Egyházi részről ez egy igen sokoldalú elköteleződés, még akkor is, ha néha szabályozatlan formában és nem folyamatosan van jelen. Célja a romák emberi, társadalmi haladása és integrációjuk közvetlen elősegítése. Ennek eszközei a segítségnyújtás, az iskoláztatás és a helyi adminisztráció beilleszkedést szolgáló programjaiban való együttműködés…Ezek a civil társadalommal való együttműködést vállaló elköteleződések részben dicséretesek, másrészről azonban ezek a kezdeményezések nem mindig az érdekeltek részvételével és véleményük meghallgatásával kerülnek kialakításra, s így megmarad egy romákkal és szintókkal szembeni „távolságtartás”.

 2. Az evangelizáló Egyház

 Itt is változatos a kép, tanúságtételekben és ösztönzőkben gazdag. A kezdeményezések nem hiányoznak, ezek gazdag tapasztalatokról, és jelentős közeledésekről beszélnek. Noha számos egyházmegye munkatársa és hitoktatója elkötelezett hirdetője az Evangéliumnak a romák és szintók körében, főként a szentségek vétele vagy temetések témakörében, mégis néhány helyi egyháznál gyakran tapasztalható egy alapvetően bizalmatlan légkör, egyfajta képtelenség a cigány családokkal való normális kapcsolat kialakítására. A kérdés nem más, mint az, hogy lehetséges-e a cigányok világának evangelizációja, valódi emberbaráti kapcsolat nélkül, a világukról való ismeretek minimuma hiányában?

 E tekintetben Don Mario Riboldi atya több évtizedes tapasztalata igen jelentős. Neki sikerült összehangolnia a bibliai szövegek több romanesz nyelvjárásra való türelmes és termékeny fordítási munkáját és az imádságra, hitoktatásra fordított időt.

 Az Evangélium hirdetése a romák és szintók telepein találkozók, kapcsolatok, alkalmi programok révén, „harangzúgás nélkül” történik, az Evangélium és a Lélek vonzerejének bősége által, mely csodálatosan és csendben fejti ki működését, a romák számára gyakran szinte észrevétlenül.

 Való igaz, hogy egy ideje a Migrantes szorgalmazza az egyházmegyéknél a migránsok pasztorációjára való odafigyelést, ám ez az igyekezet majdnem mindig karitatív vagy szociális tervekbe torkollik: „Mondjátok meg nekünk, mit csináljunk, hogy megoldhassuk a romák problémáját”.

 3. Egy „bárányillatú” Egyház

 Az Egyház egy kis része „eltökélten” hiszi, hogy „a lábakkal történő evangelizálás” megélhető a azokon a perifériákon, melyek a romák és szintók telepeit jelentik. Nem távolságot tartva, hanem belülről: az élet megosztásával, útjukon mellettük állva, megtartva a velük való barátságot életük nehéz szakaszaiban, azokat velük együtt megélve. A „küldetés” nem annyira a projektek szervezéséről szól, s arról sem, hogy saját sémáinkat kívánnánk rájuk tukmálni, sőt arról sem, hogy nagyképűen a „roma probléma” megoldására törekednénk. Teljes egyszerűséggel csak „jelenlévő híd” szeretnénk lenni, mely képes elfogadni és megérteni az eltérő nézeteket.

 Egy roma-szintó telep mindig gyanúsnak tartott valami, és bizalmatlanságot ébreszt: az a tény, hogy nővérek közösségei, papok élnek közöttük, vagy hogy gádzsó barátaik látogatják a telepet, nem változtatja ezt a megítélést, sőt mindazon személyekre vonatkozóan - a „bárányillattal együtt” - érvényesnek tartják, akik önzetlenül a romák és szintók oldalán állnak! Vajon lehet-e hiteles személy az, aki megelégszik annyival, hogy köztük él, s nem vállal velük „semmiféle közösséget”?

 Nos éppen ez az „illat” teszi lehetővé az Evangélium leheletének felismerését sok másik közül, valamint azt, hogy hálával tartozunk Istennek, aki nem tesz „különbséget” az emberek között.